De mi is az a fenntarthatóság? Egy kis tudomány...

A fenntarthatóság kifejezés egyre több vitát kiváltó fogalom, amelynek bár máig nincs egységesen elfogadott változata, sokan elvetik, különösen a fenntartható fejlődés fogalmának használatát azért, mert megítélésük szerint egy soha el nem érhető állapotot jelöl. Gyakran zavar van a fejlődés és növekedés fogalmainak használata körül is. E fogalmak tisztázatlansága és következetlen használata nehezíti meg végső soron azoknak a kezdeményezéseknek a támogatását és elterjedését, amelyeket jelentős társadalmi változások feltételeinek tekinthetünk. A társadalom, gazdaság és környezet viszonyáról való gondolkodás, ebben a viszonyrendszerben való gazdasági és társadalmi cselekedetek során követett értékrend alapvetően meghatározza, mit tekintünk követendő mintának, sőt, azt is, mit tartunk alapvetően racionális magatartásnak. Ezért nem tekinthetünk el egy akármennyire is egyszerű és áttekintő jellegű fogalmi tisztázástól. 

Az 1987-es „Közös jövőnk” (Bruntland-jelentés) volt az első, jelentős változást eredményező politikai dokumentum, amely szerint „...a fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen generáció szükségleteit anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő generációk esélyét arra, hogy ők is kielégíthessék szükségleteiket.”

Ez a definíció önmagában is nagyon sokféle értelmezésnek nyit teret.

-        a jelenleg élő generáció szükségleteinek kielégítése – azaz: a jelenlegi társadalmak tagjai szükségleteinek elismerése, egyfajta  intra-generációs, más értelmezésben akár területi dimenzióban is értelmezhető felelősségvállalás megjelenése;

-        a jövő generációk szükségleteinek elismerése és ezek kielégíthetőségének fontossága – azaz: időbeli dimenzió, tehát olyan működésmód, ami lehetővé teszi, hogy a jelenlegi lehetőségek a később élők számára is adottak maradjanak, más értelmezésben ez tekinthető egyfajta inter-generációs szolidaritási elemnek is.

Már ez a megfogalmazás is hordozza azokat a szempontokat, amelyek a fenntarthatóság különféle aspektusainak összekapcsolásának szükségszerűségére világítanak rá. Azaz: a társadalmi, szociális problémák és a környezettudatosság összefüggését a gazdaság működésével.

A később megjelenő definíciók és értelmezések ezt pontosítják, értelmezik. A fogalomnak számtalan újabb és újabb változata él egymás mellett.

A leggyakrabban és legnagyobb konszenzussal övezett, klasszikusnak számító, Hermann Daly-i megfogalmazás szerint „a fenntartható fejlődés a folytonos szociális jól-lét elérése, anélkül, hogy az ökológiai eltartó-képességet meghaladó módon növekednénk”.

Itt a társadalomkutatók és fejlesztők számára is fontos (bár láthatóan a későbbiekben további értelmezési vitákat, illetve eltérő értékrendű csoportok számára különböző hangsúlyok adásának lehetőségét is megteremtő) definíció jelenik meg. Azaz:

-        A fenntartható fejlődés fogalma jelzi: van és megengedhető változás, fejlődés, amely megjelenik a gazdaságban és a mindennapi életben. A fenntarthatóság értelmezhetősége és sokféle, jelen értelmezés a szigorú vagy erős fenntarthatósági értelmezések körét erősíti, amely szerint a természeti tőke nem helyettesíthető más tőke-javakkal, és a természeti tőke értéke időben nem csökkenhet.

-        A szociális jól-lét nem azonos sem a magyar, sem az angol, és nemzetközileg használt változatban a fogyasztói társadalom jólét-értelmezésével. Itt érzékelhetően megjelenik egy olyan elem, ami az életminőség emelkedése és a fogyasztás növekedése közé hangsúlyozottan nem enged egyenlőségjelet tenni;

Ez a definíció azért is fontos, mert a tőkefajták tipizálásának többféle értelmezésében egy nagyon fontos határra hívja fel a figyelmet. A tőkefajták csoportosításának több megközelítése létezik:

-        közgazdászok (pl. David Pearce, Giles Atkinson) megkülönböztetik az ember által létrehozott (épületek, utak, gyárak, pénz, stb.),

-        a humán (tudások, ismeretek, hagyományok, stb.)

-        és a természeti tőkét (természeti erőforrások, folyamatok).

A neoklasszikus közgazdászok a tőkék egymás kölcsönösen és korlátlanul történő helyettesíthetőségéből indulnak ki. Azaz: akinek sok pénze van, vehet tiszta levegőjű helyen nagy földterületet, ahol építhet házat magának. Ez azonban egyre nyilvánvalóbban nem így van, amire különösen az ökologikus közgazdaságtan művelői hívják fel a figyelmet.

A tőkefajták felosztását azonban más tudományterületek művelői is megtették, amelynek kapcsán meghatározónak számít Pierre Bourdieu, akinek értelmezési keretében, nem jelenik meg a természeti környezet, mint tőkefajta, mert értelmezési kerete kizárólag a gazdaság és társadalom. Bourdieu megkülönböztet négy tőkét:

-        gazdasági (vagyon, jövedelem stb.);

-        társadalmi (társadalmi kapcsolatrendszerek, hálózatok, kölcsönös bizalmi viszonyrendszerek alapjai);

-        kulturális (tudások, hagyományok stb.);

-        és szimbolikus (a kialakult társadalmi értékrend elfogadása, legitimációs erő) tőkét.

E tőkék kölcsönös konvertálhatóságának felismerésével feltárja a hatalmi és társadalmi erőviszonyok mögöttesét is. Az, hogy ki mekkora eséllyel indul például munkát keresni, ennek a megközelítésnek az értelmében nem csupán saját tudásától és ismereteitől függ, hanem jelentősen befolyásolja, milyen kapcsolatrendszerrel rendelkezik, vagy maga, családja, milyen ismertségnek, hírnévnek, elfogadottságnak örvend.

A fenti felosztás azt jelzi, hogy a természeti és gazdasági tőke mellett a humán tőke egy olyan bonyolult és összetett tőkefajta, amely a természeti tőke korlátozottsága mellett igen sokféleképpen növelhető.

A bourdieu-i tőkefajták közül kiemelésre érdemes a társadalmi tőke fogalma, amely egy kulcsfogalom a fenntarthatóság vonatkozásában is. Azonban nem ő az első, aki a társadalmi tőke fogalmát használja, hanem Hanifan, aki a szomszédságok (tehát a lokalitás, helyi közösségek) jelentőségére hívja fel a figyelmet. Szerinte „társadalmi tőkéről akkor beszélhetünk, ha a mindennapi élet során az egyének, családok között létrejött társadalmi relációkban megjelenik a jóindulat, a szimpátia, barátság”.

A társadalmi tőke fogalmának klasszikusai a már említett Bourdieu mellett Putnam, Coleman és Fukuyama. Vizsgálataik, kutatásaik és elemzéseik rávilágítanak arra, hogy a társadalom különféle csoportjai közötti együttműködések, érintkezések és az ebből adódó társadalmi léptékű bizalom milyen fontos erőforrások, amelyek alapvetően járulnak hozzá a társadalom élhetőségéhez, működő és teljesítőképességéhez. Ezek azért nagyon fontos felismerések és szempontok, mert a kizárólag piaci eredményesség mérésére fókuszáló gazdasági működésmód eltereli a figyelmet arról, hogy elsősorban és mindenek előtt élőlények, valamint társadalomban élő emberi lények vagyunk. Így annak a feltételeitől, hogy egy élhető és fenntartható társadalomban éljünk, nem tekinthetünk el. Másként: a profit kizárólagosságát hirdeti gazdasági működésmódok olyan társadalmakat hoznak létre, amelyek az emberek tömegei számára élhetetlenek és fenntarthatatlanok. Ezek a felismerések megjelennek az ökologikus közgazdászok gondolatai között. Mint ahogy Ekins írja:

„A legegyszerűbb megfogalmazásban valamely dolog fenntarthatósága a jövőben történő fennmaradásának képességét jelenti. Amikor a gazdasági tevékenységről, vagy még általánosabban az emberi életformáról van szó, ez a fenntarthatóság gazdasági, társadalmi (beleértve a kulturális és etikai szempontokat is), valamint ökológiai tényezőktől fog függeni. Ezek a tényezők maguk is egymástól függenek, példának okáért az ökológiai fenntarthatóságot (a fennmaradás képességét akadályozó ökológiai kényszerek hiányát) befolyásolni fogja a társadalmi berendezkedés (Lele, 1991, 609–610. o.; Pezzey, 1992). A tényezők egymástól való függését, valamint időbeli változásukat Norgaard „koevolúció” fogalma ragadja meg (Norgaard, 1992). Ahogy láttuk, ma már széleskörű az egyetértés azt illetően, hogy a jelenlegi gazdasági fejlődés ökológiailag jórészt fenntarthatatlan, és következményei valószínűleg kellemetlenek, sőt talán katasztrofálisak lesznek – a fentiek jelentették a Föld Csúcs alapját is.

A folyamatos egyet nem értés legfontosabb oka a vélemények eltérése arra vonatkozóan, hogy az új technológiák milyen mértékben tudják megoldani az ökológiai fenntarthatatlanság problémáit, miközben utat adnak a nemzeti jövedelem folyamatos növekedésének. Az egyet nem értés a technológiai optimizmus, illetve pesszimizmus egymástól eltérő álláspontjaiból származik. Mára világossá vált, hogy ezt a kérdést elméleti síkon nem lehet megoldani. Ez elsősorban gyakorlati kérdés. Ám az a priori elméleti egyetértés hiánya e kérdésben még nem ok arra, hogy megakadályozza egy olyan elv gyakorlati alkalmazását, amelyet minden oldal egybehangzóan kívánatosnak tart mind ökológiai, mind pedig gazdasági szempontból; vagyis a környezeti externáliák internalizálását, és/vagy csökkentésüket olyan technológiák céltudatos bevezetése révén, amelyek mérséklik a környezetpusztítást. Ha az optimistáknak lesz igazuk, annál jobb; ha pedig a pesszimisták járnak majd közelebb az igazsághoz, akkor legalább a környezeti katasztrófát megússzuk. Ugyanakkor e technológiai átalakulás elérése – valamint továbbiak megteremtése, amennyiben ezek nem bizonyulnak elegendőnek a környezeti veszélyek mérséklésében – véleményem szerint két radikális irányváltáson múlik: egyrészt az ökológiai fenntarthatóság mint a gazdasági növekedés helyett a legfontosabb gazdasági cél elfogadásán; másrészt egy újfajta elszámolási rendszer kidolgozásán, amely tükrözi a gazdasági tevékenységekhez szükséges ökológiai hozzájárulásokat, valamint e tevékenységek hatásait, továbbá tisztázza a termelés-növekedés és a gazdasági jólét kapcsolatát.”

Ekins gondolataiból kiemelésre érdemes a következő:

-        A koevolúciós megközelítés, amelyet mára széles körben és tág értelemben használnak. Lényege: a változások nem történnek elszigetelt módon, a változás, fejlődés olyan komplex módon történik bármely élőlény, szervezet, egység életében, hogy állandó kölcsönös egymásra hatásban áll környezetével. Ez a megközelítés nem csupán az eredeti biológiai példákra érvényes, hanem a gazdasági és társadalmi változásokra is.  Azaz: érdemi társadalmi és gazdasági változások úgy értelmezhetőek és várható el fenntarthatóságuk, ha egymással kölcsönhatásban értelmezzük őket;

-        Az ökológiai fenntarthatóság nem független attól, hogy változnak a társadalmak és a gazdaság, és ezek kölcsönös egymásra hatása generálhat fenntartható eredményeket.