2016. február 18., csütörtök

Használjuk a közösségi médiát támogatók és források megszerzésére!

Alapítványunk, a Társadalmi Összetartozásért Alapítvány következő, társadalmi vállalkozók, érdeklődők számára szerveződő találkozója, közösségi tanulási alkalmára

2016. március 5-én, szombaton délután

 kerül sor. A résztvevők létszámának függvényében véglegesítjük a helyszínt. A várost tudjuk bizonyosan: Budapesten leszünk.

A lent elérhető linken
várjuk a jelentkezéseket 
2016. február 28-án estig.

Kérjük, akit érdekel, mielőbb töltse ki (a kérdések pontosítására, részletek kiegészítésére utólag is van mód az űrlapon), hogy az éppen megfelelő méretű helyszínt, se túl kicsit, se túl nagyot találhassuk meg! Ugyanezen kérdőíven várjuk az egyéni konzultációs igényeket és kérdéseket is.

Az egymástól tanulást lehetővé tevő találkozóra és az azt követő konzultációra vonatkozó jelentkezési és igényeket rögzítő adatlapunk itt érhető el.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése