2016. március 7., hétfő

Tehát tényleg van mit tanulnunk a közösségi média használatáról a támogató és forrásszerzésben...

Kicsit fázósan, kicsit döcögősen, de jó hangulatú és eredményes volt szombati közösségi tanulásunk a Gólyában. A találkozót a Köztársasági Elnök Úr támogatása segítette. A találkozón öten voltunk végül, így mindenki kérdésére, felvetésére volt módunk, időnk kitérni.

A találkozónk legfontosabb megállapításai, amit élő, naprakész és saját példákkal vizsgáltunk meg:

  • A közösségi média többirányúsága, interektivitása olyan evidencia, amit persze tudunk, de valahogy mégsem használunk - így aztán összeszedtünk tippeket, hogyan lehet ezt jobban?
  • Ma a civil ügyekben, különösen, ahol szép, inspiráló képeket kevésbé tudunk jól használni,  mégiscsak a Facebook a legfőbb csatorna, amit használnunk érdemes. De azért beszéltünk egy kicsit a többiről is, azok előnyeit és hátrányait, a FB-tól való eltéréseit is számba vettük. 
  • Körbejártuk, miért is érdemes tömegeket gyűjteni magunk köré. Mire használhatjuk az ismertségünket, és ez hogyan váltható át szinte egy az egyben támogatásokra, adományokra, de ha mindenáron ebben hiszünk (mi nem ) pályázatokból nyerhető támogatásokra?
Utóbbihoz álljon itt két aktuális pályázat, ami szerintünk nagyon pontosan jelzi, miért is olyan nagyon fontos ez a kérdés.

Közel egy időben a két nagy áruházlánc (itt az egyik és itt a másik ) támogatásokat oszt civil szervezeteknek, helyi közösségi kezdeményezések támogatására, országszerte. Látszólag szokásos pályázat, de világosan kiderül belőle: a cégek ismertségük elterjesztése érdekében azokat a kezdeményezéseket preferálják, amelyek sokakat elérnek, sok támogatóval, ismerőssel, kedvelővel bírnak. 

Ugyan mi nem támogatjuk a pályázati forrásokból megvalósuló civil kezdeményezéseket, sok szempontból ártalmasnak tartjuk őket, de azoknak, akik ebben gondolkodnak, javasoljuk: itt az alkalom, ennek a pályázatnak a megírásával egyidőben kezdjék el tudatosan építeni saját támogató, követő társadalmi bázisukat a közösségi médiában. Szerintünk többet fognak ebből profitálni, mint magából a támogatásból. Már, ha sikerül elnyerniük. Ugyanis tényleg sok az eszkimó és kevés a fóka.

De sok sikert, és várunk mindenkit a következő konzultációs és képzési alkalmunkon!

Addig is kövessetek Bennünket itt, a Társadalmi Összetartozásért Alapítvány FB oldalán

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése