Gyakran hangzik el mostanában, hogy csökkentek a civil szféra forrásai. Ez persze nézőpont kérdése, hiszen bizonyos körökben, egyes nagyobb szervezetek esetében nőttek. Ettől függetlenül még mindig erős a várakozás a pályázatok útján elérhető támogatások iránt. De vajon miért éppen ennyit és így igényelnek támogatást a szervezetek?
Tulajdonképpen ez egy hosszú tanulási folyamat eredménye volt, amelynek során kialakult egy olyan pályázati mókuskerék, amiből kitörni nagyon nehéz. És egy olyan "életformára" szoktatták rá a szektort a pályázatok, amiben tulajdonképpen muszáj mindig többet kérni, mint amire ténylegesen szükség van.
Mert a pályázati kiírások dönteni nem finanszíroznak működési költséget, ezért szakmai projektek kiadásai közé kell elrejteni, vagy "kigazdálkodni" a nem támogatott tételeket.
Mert őrült sok időt, energiát, kapacitást lekötnek a sikertelen pályázatok, előkészítésük, megírásuk, a nyertesek esetén a végtelen mennyiségű adminisztráció, dokumentáció, majd elszámolás, és ezeket is ki kell gazdálkodni.
És mert nagyon ritka, hogy egy szervezet végiggondolja, tényleg ilyen és ekkora pénzügyi támogatásokra van-e szüksége? Hogy megálljanak és azt kérdezzék meg: tényleg a pénz és ennyi és ilyen áron kell nekünk?
És ez történik.
Ennél egy kicsit jobb kör, ha sikerül átgondolni a célokat, stratégiát és az ezek megvalósításához szükséges erőforrásokat. Alapítványunk Forrásteremtés, forrásbevonás képzései és tanácsadásai ezt szolgálják.