A szociális gazdaság Európában

A szociális gazdaság gondolata nem értelmezhető a szociális piacgazdasági „eszme” nélkül. A szociális piacgazdaság követelményeinek, értékrendjének meghatározása, illetve gyakorlatának kialakítása Ludwig Erhard (volt német kancellár, gazdasági miniszter) nevéhez fűződik, aki II. világháborút követően nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is megteremtette a szociális piacgazdaságot. Az erhardi szociális piacgazdaság alapelve: "Annyi teret adni a szabadpiaci gazdálkodásnak, amennyi lehetséges, s annyi teret az állami beavatkozásnak, amennyi feltétlenül szükséges."

Ebből a gondolatmenetből kiindulva létrejött egy olyan értelmezési keret, amelyben a magyarra igen szűkítő értelmezést sugalló módon szociális gazdaságra fordított kifejezéssel említjük a „social economy” fogalmát. Ennek a tág fogalomnak a szűkítő, gyakorlatias és a szakpolitikai valamint fejlesztéspolitikai keretek között aprópénzre váltott értelmezése az EU gyakorlatában leginkább a foglalkoztatáspolitikai eszköztárban jelenik meg. Tágabb értelmezésének és társadalmi folyamatok változtatására is alkalmas hatásának kiaknázhatósága megköveteli a fogalom nyitását, ám a jelenlegi helyzet ismertetéséhez a fogalom szoros értelmezéséhez kötődő adatok segítenek hozzá.

Az Európai Unió egészében jelenleg közel 1 millió vállalkozást és a GDP és a foglalkoztatás 10%-át öleli fel a szociális gazdaság. Az elfogadott definíció szerint az alábbiak jellemzőek a szociális gazdaságban tevékenykedő szervezetekre:

·                 Az egyéni és szociális célok előtérbe helyezése a tőkével szemben

·                 Önkéntes és nyílt tagság

·                 A tagság által gyakorolt demokratikus ellenőrzés (ez nem vonatkozik az alapítványokra, mivel ezeknek nincsenek tagjaik)

·                 A tagok/felhasználók érdekeinek összeegyeztetése a közérdekkel

·                 A szolidaritás és felelősség elveinek védelme, illetve alkalmazása

·                 Autonóm irányítás és az állami hatóságoktól való függetlenség

·                 A nyereség legnagyobb részét a fenntartható fejlődés céljaira, valamint a tagok érdekeit védő, illetve a közérdekű szolgáltatásokra fordítják.

A szociális gazdaság szereplői együttműködnek az állami szektorral, az önkormányzatokkal, a szakszervezetekkel és a hagyományos vállalkozásokkal is. Fejlődésük szempontjából meghatározó a hálózatépítés. A foglalkoztatásban és a gazdasági fejlődésben betöltött szerepe mellett az európai szociális gazdaság a társadalom fejlődéséhez is hozzájárul az alábbiakkal:

-        A szervezett civil társadalom egyik legfontosabb eleme

-        A szolidaritáson és az egyének aktív állampolgárrá válási folyamatán alapul

-     Igen magas minőségű munkahelyeket, jobb életminőséget, új vállalkozási és munka kereteket hoz létre

-        Fontos szerepet tölt be a vidékfejlesztésben és a szociális kohézióban

-        Ösztönzi a társadalmi felelősségvállalás érvényesülését

-        A demokrácia egyik fontos tényezője

-        Piacok stabilitásához, pluralizmusához hozzájárul

-        Megfelel az EU prioritásainak és stratégiai céljainak

Mik azok a társadalmi vállakozások és miért jók nekünk?

 

„Egyre több közgazdász és nemzetközi szervezet (például az ILO) fogalmazza meg, hogy a „munkátlanság” kihívására a válasz a gazdaság társadalomba való beágyazásával, a profitért folytatott versenyre épülő gazdaságnak egy szolidárisabb gazdaságra való átállításával adható meg. A szolidaritás alatt a társadalom tagjai, a gazdaság szereplői által másokért/egymásért vállalt felelősség érvényesülése értendő. A szolidáris gazdaság korunkra jellemző megnyilvánulási területeiként az adósságállományok kezelését, a kölcsönös előnyök alapján működő kereskedelmet, az etikus finanszírozást, a szociális vállalkozásokat, a nemek, emberfajták, etnikai és vallási csoportok közötti esélyegyenlőséget, a fiatalok érvényesülésének engedését, a tudatos fogyasztást, a politika és a civilek közötti párbeszédet, a közösségek által birtokolt területek és erőforrások védelméhez, a saját piacok menedzseléséhez való jogot – napjaink megannyi divatos témáját lehet megnevezni.

A társadalomba beágyazott gazdasági modellt angolul social economy-nak szokás nevezni, amelyet magyarra – helytelenül, a társadalmi tartalmat a magyar nyelvben annál szűkebb értelmű szociálisra csökkentve – szociális gazdaságnak fordítottak. A social economy egyszerre jelenti a neoliberális, csak a piaci és a közszereplőkkel számoló gazdasági modell egy, a szereplők közötti szolidaritásra épülő alternatíváját, és az Európai Unióban tekintett szűkebb, a piacgazdaságban mintegy kiegészítő gazdaságként működő, a harmadik szektorhoz kötődő gazdasági tevékenységeket. Az értelmezések két ponton megegyeznek. Egyfelől olyan gazdasági tevékenységet feltételeznek, amely az üzleti célokkal szemben nem a haszonszerzésére törekszik, másfelől ezen gazdasági tevékenységek meghatározásában és működtetésében kiemelt szerepet tulajdonítanak a közösségeknek.”

(Az EU szakpolitikai és fejlesztéspolitikai eszközrendszerével megtámogatott, szűkítően értelmezett szociális gazdaság fogalmat alább bontjuk ki.)

A szolidáris gazdaság víziójának egy kiemelkedően fontos szereplője a társadalmi vállalkozó. Bill Drayton, a társadalmi vállalkozókat az egész világon támogató Ashoka alapítvány vezetője alkotta meg a fogalmat. A társadalmi vállalkozók olyanok, mintha üzleti vállalkozók lennének. Innovatívak, elszántak, "látnak a pályán", az eszközöket kreatívan használják, jól tűrik a kockázatot, néha az intézményi, jogi kereteket feszegetik. Csak épp mindezt nem a profit öröméért teszik, hanem mások iránt érzett felelősségből. És közben professzionálisan működtetik piaci képességeiket, a piacról szerzett bevételeket forgatják társadalmi küldetésük megvalósítására. De itt a profit minden esetben eszköz, és nem cél.

Hasonló definíció jelenik meg a társadalmi vállalkozások kapcsán:

"Social enterprises are businesses operated by non-profits with the dual purpose of generating income by selling a product or service in the marketplace and creating a social, environmental or cultural value. ..."

A tudományos és elterjedt definíciók mellett fontos lehet, hogy erről a jelentős társadalmi jelenségről hogyan vélekedik maga a társadalom. A legnagyobb közösségi tudástár, a wikipédia szerint:

„A social enterprise is an organization that applies commercial strategies to maximize improvements in human and environmental well-being, rather than maximising profits for external shareholders. Social enterprises can be structured as a for-profit or non-profit, and may take the form of a co-operative, mutual organization, a social business, or a charity organization. Many commercial enterprises would consider themselves to have social objectives, but commitment to these objectives is motivated by the perception that such commitment will ultimately make the enterprise more financially valuable. Social enterprises differ in that, inversely, they do not aim to offer any benefit to their investors, except where they believe that doing so will ultimately further their capacity to realize their social and environmental goals.”

„A társadalmi vállalkozás egy olyan szervezet, amely üzleti stratégiákat alkalmaz az emberi és környezeti jólét maximalizálása érdekében, a tulajdonosok és részvényesek nyereségének maximalizálása helyett.

A társadalmi vállalkozás lehet profitorientált és non-profit, társadalmi formáját tekintve lehet szövetkezet, a kölcsönös szervezet, szervezett formában működő társadalmi vállalkozás, szociális vállalkozás vagy jótékonysági szervezet.

Sok üzleti vállalkozás is azt tartja magáról, hogy vannak szociális céljai, de az elköteleződésüket e célok iránt végső soron az a véleményük motiválja, hogy az ilyen kötelezettségvállalások végső soron a vállalat pénzügyi értékét növelik. A társadalmi vállalkozások abban különböznek tőlük, hogy éppen fordítva gondolkodnak: nem helyezik előtérbe befektetőik hasznát, kivéve, ha hisznek abban, hogy ezzel végső soron elősegítik a társadalmi és környezeti céljaik elérését.”

A világnak nagy szüksége van társadalmi vállalkozókra. Ezek az emberek azok, akik kockázatot vállalnak nem magukért (forprofit vállalkozás tulajdonosa cselekszik így), hanem azokért az emberekért, akiket szolgálnak. Folyamatosan keresik az új megoldásokat, hogy hozzá adott értéket teremtsenek a meglévő termékek és szolgáltatások mellé. Értik a különbséget a valós szükségletek és az igények, kívánságok között. Nemcsak a pénzügyi, hanem a társadalmi megtérüléssel is kalkulálnak. Mindig a misszió a legfontosabb számukra, de tisztában vannak vele, hogy pénz nélkül nincs eredménye a munkájuknak, emiatt alkalmazzák a forprofitokra jellemző üzletvezetési technikákat. Hogy lehet egyszerre a piacnak is megfelelni, és mindeközben töretlenül szolgálni a missziót?

Korunk egyik legismertebb társadalmi vállalkozója, akinek társadalmi vállalkozása hatalmas gazdasági és társadalmi siker is egyben, Muhhamed Yunus.

„Yunus a pénzügyi forrásokat is felhasználó szociális vállalkozásokat négy

csoportba osztja:

-        ahol a költségek nem térülnek meg;

-        ahol a költségek egy része megtérül;

-        ahol a költségek teljesen megtérülnek;

-        ahol a költségek megtérülnek és még haszon is keletkezik.

Amikor egy szociális vállalkozás eléri a harmadik vagy a negyedik csoportot, akkor megnyílnak előtte az üzleti világ korlátlan lehetőségei, megszűnik a finanszírozási függőség. Ez az a kritikus pont, amikor a filantróp világból átlép az üzleti világba. Yunus – megkülönböztetendő az első két csoportba tartozóktól – a két utóbbi csoportba tartozókat szociális-üzleti vállalkozónak (Social Business Entrepreneur, SBE) nevezi. Az ilyen vállalkozások már versenyképesek, és egyenlő esélyekkel indulnak céljaik elérése érdekében. Yunus bennük látja a lehetséges áttörés útját.”

Bár Petheő Attila itt szociális vállalkozásokról ír, másutt társadalmi vállalkozásokról, e fogalmi csúszkálást Yunus csoportosítása is jelzi. A társadalmi vállalkozás és a szociális vállalkozások nem azonos kategóriák. Yunus szociális-üzleti vállalkozásai azok a piacképes szolgáltatásokat nyújtó szereplők, amelyek gazdasági értelemben véve önfenntartóan képesek társadalmi küldetésüket teljesíteni.

Valódi társadalmi vállalkozás pl. a szociális építőtáborosok kezdeményezése, akik professzionális módon teszik egymás mellé az (érintettek és segítőik) önkéntes munkájának, a piaci szereplők adományainak és egyéb külső támogatásoknak (pályázatok, adományok) és az érintett önkormányzatoknak az adekvát erőforrásait. Nem tekinthetőek tisztán piaci kezdeményezésnek és nem is a klasszikus piaci alapon boldogulnak. Ez a példa kiválóan világít rá a piaci szereplőknél tapasztalható professzionális tervezés, stratégia és pénzügyi boldogulás valamint a társadalmi célok összehangolására. De felhívja a figyelmet arra is: egy sikeres és működő társadalmi vállalkozás nem feltétlenül képes a yunusi értelemben szociális-üzleti vállalkozásként is helytállni. A szociális építőtáborosok esetében ugyanis nem termelődik profit olyan formán, hogy teljesen önfenntartóakká váljanak, hiszen a termelt profit jelentős hányada a felújított lakások lakóinál realizálódik, összességében mégis sikeres, eredményes, piacképes és fenntartható társadalmi vállalkozásnak tekinthető kezdeményezésük. Ez a sokrétű forrásmozgósító és ötvöző megoldási módjuknak köszönhető.

Forprofit szervezeti vezetők is rájöttek arra, hogy már nem elég kizárólag az üzleti tervet pénzügyileg évről évre teljesíteni. Ahhoz, hogy az üzlet fennmaradjon, nyitni kell a társadalom felé, amiből az üzlet táplálkozik. Ha ez nem történik meg, az üzlet is megsemmisül. Ez az az alap, ami a szolidáris gazdaság felé való elmozdulás egyik lehetséges motivációjává válhat idővel.